Nobel díjas termék a LED

Az idei évben is Nobel díjjal jutalmazták azokat a személyeket, akik valami fontos dolgot találtak fel. A fizikai Nobel-díj esetén idén, ezt a led technológia jelentette, ami alapjaiban változtatta meg a világítást és forradalmasította azt. Akiknek pedig mindez köszönhető: Nakamura Sudzsi, Amano Hirosi és Akaszaki Isamu japán fizikusok.
A led feltalálása nem csak tudományosan jelent óriási fejlődést, hanem környezetvédelem szempontjából is. Led lámpa már korábban is létezett, de azokat otthoni világításra nem lehetett használni. Inkább csak „jelzés” értékük volt. Például a televíziónál azt jelzi a piros led fény, hogy ki van kapcsolva a készülék.

A kék led viszont már használható a mindennapjainkban is. A hagyományos izzókat lehet helyettesíteni vele, újabban az autók világítása is led-el történik xenon helyett és egyre több város közmegvilágítására használnak led világítást.

Az okok, amiért jobb a led:

1.HATÉKONYSÁG

Az már most látszik, hogy a led-en alapuló világítás 1-2 éven belül teljesen kiszorítja a piacról a régi hagyományos világítást, izzókat. Keveset fogyasztanak, hosszabb az élettartamuk, fel-, lekapcsolgatást bírják.

2.KÖRNYEZETVÉDELEM

A Föld elektromos-energia felhasználásának körülbelül a negyedét, világításra használjuk. A led használata esetén ez a szám nagyjából a tizedére csökken. És a kis energiaigény miatt, számos olyan helyre is eljuthat a led, ahol eddig még csak elektromos világítás sem létezett. Van már a led-nek olyan továbbfejlesztett változata is, amely UV-fényt képes előállítani. Ez pedig fertőtleníti a vizeket.

3.NYERŐ A KÖZVILÁGÍTSBAN

Otthonunkban is érdemes led izzókat használni, de érdemes szép fokozatosan lecserélni a régi hagyományos izzókat. Irodákba, csarnokokba, bevásárlóközpontokba viszont érdemes minél hamarabb túlesni a cserén, mert rengeteg pénzt meg lehet spórolni a led izzókkal. Kecskeméten már el is kezdték lecserélni az utcai világítást. A projekt 1 milliárd forintba kerül.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Privacy Settings saved!
Adatvédelmi beállítások

When you visit any web site, it may store or retrieve information on your browser, mostly in the form of cookies. Control your personal Cookie Services here.

These cookies are necessary for the website to function and cannot be switched off in our systems.

Fejlesztési okokból a Cloudflare-t CDN hálózatát használjuk. Ezzel a "__cfduid" cookie-t a biztonsági beállítások ügyfél-alapon történő alkalmazásával mentheti. Ez a cookie szigorúan szükséges a Cloudflare biztonsági funkcióihoz, és nem kapcsolható ki.
  • __cfduid

Mindent elutasít
Mindent elfogad

A világjárvány

miatt webshopunk

átmenetileg

nem üzemel!

Megértésüket köszönjük!